Jármi Péter az LMP jelöltje Hajdú-Bihar megye 2. számú egyéni választókerületében

Az LMP hite szerint a kormányváltáshoz olyan hiteles, tisztességes és motivált jelöltekre van szükség, akik széles társadalmi rétegek bizalmát tudják megnyerni. Az LMP Hajdú-Bihar megye 2. számú választókerületében megtalálta az ideális jelöltet, Jármi Péter, az LMP megyei elnökének személyében.

Az ellenzéki együttműködés stabil, a pártok vezetői megállapodtak a részletekről is, az ellenzéki előválasztási folyamat augusztus közepén indul majd el. Nem csupán kormányváltást akarnak, hanem korszakváltást is. Az ehhez vezető közös ellenzéki programtervet már májusban társadalmi vitára bocsátják.

Jármi Péter az LMP-ben segítőként kezdte, majd helyi akciókat és programok szervezett, volt kampányfőnök is helyben, majd területi vezető lett. Az előrelépéseinek záloga mindig a becsületes munka volt. A politikán túl is folyamatosan képzi magát, éppen biológus diplomája megszerzésére készül. Tudja mi a munka, a pénzügyi szektorban dolgozott éveket, de a vendéglátásban is kipróbálta magát. Ha megnyeri a választást, akkor neki nem a Parlament lesz az első munkahelye, pontosan tudja és érti az emberek mindennapos problémáit.

Közösségi ember, a GreenRobot youtube csatornájána keresztül aktuális zöld ügyekről beszél közérthetően és érdekesen, hozzájárulva az információk, a tudás átadásához. Az LMP Jármi Péter személyében olyan fiatalembert ajánl a debreceni választók figyelmébe, aki érti a 21. századot, aki tenni is hajlandó azért, hogy Magyarország egészségesebb, igazságosabb, modernebb és zöldebb legyen.

Jármi Péter országgyűlési képviselőként küzdeni fog, hogy a környéken épülő BMW gyár a fizessen a szennyező elvén kárpótlást adjon a városnak. Ő akar az összes debreceni hangja lenni a Parlamentben. A választókerület közel áll a szívéhez, mivel itt található a középiskolája és középiskolai kollégiuma, ami meghatározta életét.

LMP sajtó

Kapcsolódó hírek

Most Te jössz!