Meglepve hallgattuk a tegnapi miniszterelnöki bejelentést, miszerint február közepén nemzeti konzultációt indít a kormány a járványügyi korlátozások enyhítésével kapcsolatban. Mi azt hittük eddig, hogy a kormány virulógus és más szakemberek segítségével dönt a járványügyi szabályozásokról. Érthetetlen tűnik elsőre, hogy az emberéleteket befolyásoló döntésről miért szimpátiaszavazás útján kívánnak dönteni, miközben a válaszadó magyar emberek el vannak zárva az információktól. A kormány úgy őrzi például az oltási tervet, mint a Szent Grált.
Ugyanakkor tisztában vagyunk azzal is, hogy a nemzeti konzultációnak csúfolt fideszes adatgyűjtés nem fog valódi kérdéseket tartalmazni. Ez a konzultáció ugyanis nem más, mint rossz minőségű manipulációs eszköz, ahol előre lehet tudni a végeredményt, ami egyben megegyezik a kérdező szándékával.
Magyarország jelenleg súlyos járványügyi és gazdasági válságban van. Ebben a helyzetben nincs idő teszetoszaságra, ezért felszólítjuk a kormányt, hogy már holnap hozza nyilvánosságra a tervezett nemzeti konzultáció végeredményeit.
Az álkonzultációra fordított időt és energiát pedig valódi cselekvésre kell fordítani. Meg kell valósítani az LMP gazdaságvédelmi 6 pontot tartalmazó programját, ami valódi segítséget jelent a nehéz helyzetbe kerülő magyar embereknek.
Ezek a következők:
- Legyen teljeskörű bértámogatás minden szektorban, ahol esett a bevétel
- Kapjanak jövedelempótló támogatást az eddig minden támogatásból kimaradt egyéni vállalkozók
- Adjanak támogatást vagy haladékot a rezsidíjakhoz, fügesszék fel a fix terheket (pl. kamarai tagdíj)
- Bértámogatás akkor is járjon, ha valaki ideiglenesen más szektorban (pl. mezőgazdaság) talál alkalmi munkát
- Az álláskeresési járadékot emeljék fel és járjon 9 hónapig
- Legyen újranyitási támogatás azoknak, aki sokáig bevétel nélkül maradtak.
Orbán Viktornak tehát két dolga van most: hozza nyilvánosságra a nemzeti konzultáció eredményeit, és valósítsa meg ezt a 6 pontot, hogy ne menjenek tönkre magyar emberek százezrei.