Évek óta mondjuk, hogy meg kell emelni a közmunkások bérét, de amit most Orbán bejelentett, az édeskevés, nem javítja, hanem rontja a rászorulók helyzetét, mondta Hohn Krisztina az LMP frakció országgyűlési képviselője arra reagálva, hogy közmunkások bérét 100 ezer Ft-ra emelik, ami azt jelenti, hogy a közmunkásoknak jövőre havi nettó 66 500 forintból kellene megélniük.
Az LMP már többször kezdeményezte, hogy a közmunkások bére legalább a minimálbér 70 százalékát érje el. A most sikerként bejelentett „emelés” viszont azt jelenti, hogy 2022-ben a közmunkások az ideinél is rosszabb helyzetbe kerülnek, hiszen tovább romlik a közfoglalkoztatotti bér és a minimálbér közötti arány.
Idén a közmunkások bére a minimálbér 50,8 százalékát tette ki, jövőre már csak az 50 százaléka lesz, vagyis a kormány a felzárkóztatás helyett tovább nehezíti a rászorultak életét. A közfoglalkoztatottak bére 2011-ben még a minimálbér 73,1 százalékát tette ki, majd ez az arány 2018-ban ment 60 százalék alá.
A közfoglalkoztatottak alkotják Magyarország egyik legelhanyagoltabb, leginkább kihasznált csoportját. A szomorú helyzet az, hogy 2011 és 2020 között több mint 710 ezer magyar ember volt érintett a közfoglalkoztatásban. Ők azok, akik szeretnének dolgozni, de egészségügyi, mentális vagy egyéb okokból nem képesek beilleszkedni a munkaerőpiacra.
Az elmúlt évek alatt – ha elfogadhatóvá nem is – de megszokottá vált, hogy Fidesz bőkezűen osztogatja a pénzt bizonyos csoportoknak, de a leginkább rászorulókról hajlamos megfeledkezni. Ahogy most is: úgy emelnek, hogy az inkább csökkentést jelent a valóságban.
Havi 66 500 forintból nem lehet megélni, lakni, fűteni, enni, gyógyszert venni. Az Orbán kormánynak mennie kell, 2022-ben kormányváltás és igazságos, fenntartható kormányzás kell.
LMP sajtó