Legyen 2024 a szociális szektor éve!

Az LMP elvárja a kormánytól, hogy az idén hatékony lépéseket tegyen a szociális szektor megerősítése érdekében – mondta Hohn Krisztina az LMP népjóléti és családügyi szakszóvivője kedden a Pécsen tartott sajtótájékoztatóján.

Hohn Krisztina kiemelten fontosnak nevezte a szociális dolgozók, gondozók, ápolók bérének, valamint az ápolási díjnak legalább inflációkövető emelését.

„Több mint tíz éve nem nőtt a családi pótlék összege, ha csak az inflációt nézzük, már a jelenlegi többszörösének kellene lennie” – jegyezte meg.

Arról is beszélt, hogy az LMP szükségesnek tartja a mindenkori öregségi nyugdíjminimum, illetve szociális vetítési alap növelését is legalább 50 ezer forintra, mert a jelenlegi 28 500 forint nagyon kevés.

„A kormánynak mindenképpen intézkednie kell, ha szeretnénk, hogy a szociális ágazat valóban hatékony rendszerként működhessen” – hangoztatta Hohn Krisztina.

MTI/LMP Sajtó

Kapcsolódó hírek

Most Te jössz!