Ellenzéki pártok – az MSZP, az LMP és a Párbeszéd – keddi, budapesti sajtótájékoztatójukon felszólították a kormányt, hogy biztosítson ingyenes antitestszűrést a hatvanévesnél idősebbeknek.
Barabás Richárd, a Párbeszéd szóvivője hangsúlyozta: az ellenzék már régóta jelzi, felelőtlenség volt a kormánytól, hogy a kínai Sinopharm-vakcinával oltották az időseket, mert ebben a korosztályban kisebb a hatékonysága az oltóanyagnak.
A politikus szerint ezt az aggodalmat támasztotta alá a főváros által szervezett tesztelés, amelyben több mint 13 ezer értékelhető vizsgálatot végeztek. Az eredmények szerint a legtöbb oltóanyag 95 százalék feletti védettséget mutatott, míg a Sinopharm csak 74 százalékot ért el. Az életkor előrehaladtával jelentősen csökkent a kínai vakcinával oltottak antitesttermelése, a 80 év felettiek esetében már csak 65 százalék volt ez az arány – tette hozzá.
Barabás Richárd azt mondta: ezek nagyon ijesztő adatok, főként azért, mert egy esetleges negyedik járványhullámban éppen az idősek lesznek leginkább veszélyben a kormány hanyagsága miatt.
Csárdi Antal, az LMP frakcióvezető-helyettese úgy vélte: az idősek tesztelése elkerülhetetlen, hiszen ez alapozhatja meg a negyedik hullám elleni védekezési stratégiát, és ennek alapján lehetne dönteni a harmadik oltásról is. Arra szólította fel ezért a kormányt, hogy ingyenes antitestszűréssel biztosítsa az egészséghez való jogot a nyugdíjas korosztály számára.
Barabás Richárd emlékeztetett: Karácsony Gergely főpolgármester, miniszterelnök-jelölt népszavazási kezdeményezést is benyújtott ebben az ügyben.
Bangóné Borbély Ildikó az MSZP országgyűlési képviselője azt hangsúlyozta: ideje, hogy a kormány a valódi problémákkal foglalkozzon, és felkészüljön az ősszel várható negyedik hullámra. Szerinte azonban a kormánytagok nem törődnek ezzel, „tavaly is adriáztak”, most is nyaralnak. Kijelentette: Orbán Viktoré és a kormányé a felelősség, ha a járvány újabb áldozatokat szed majd.
MTI / LMP sajtó