Az Európai Unió Tanácsában a tagállamoknak nem sikerült sem elutasítani, sem elfogadni a glifozát engedélyezését, ezért az Európai Bizottság 10 évre meghosszabbíthatja a növényvédő szer használati engedélyét. Szendefy Mária, az LMP-Magyarország Zöld Pártja országos elnökségének tagja sajtótájékoztatóján tiltakozásának adott hangot, egyúttal bejelentette, hogy az LMP is csatlakozik az Európai Zöldek online aláírásgyűjtő kampányához: a petíció célja, hogy a glifozát és egyéb mérgező-szennyező növényvédő szerek használatát európai szinten tiltsák a döntéshozók.
Az, hogy a glifozát használatának engedélyét meghosszabbíthatják, az LMP szerint tökéletes lakmuszpapír arra, hogy az Európai Bizottság a lobbiérdekek politikai kiszolgálója. Mint ismert, a glifozát legfőbb gyártója, a Bayer – leánykori nevén Monsanto – eurómilliókat költ lobbitevékenységre többek között a Bizottságnál is.
Szendefy Mária emlékeztett arra, hogy egy, a témában zajló európai polgári kezdeményezést több mint egymillióan írtak alá. Éppen ezért is meggyőződésünk, hogy az Európai Bizottságnak az emberek és nem a nagyvállalatok érdekeit kell képviselni.
Külön szomorú, hogy a magyar kormány a tiltás ellen szavazott, újfent igazolást adva arról, hogy az emberi egészség, a termőföldjeink védelme, a környezetünk megóvása mindig másodlagos lesz a kormánynak a multinacionális nagyvállalatok kiszolgálásával szemben. A szabadságharcaira oly büszke magyar kormánynak, itt lett volna egy kiváló terület, ahol szuverenitásvédelmi küzdelmet folytathattak volna az EU-val, de már a mérkőzés előtt lefújták azt.
Szendefy Mária kiemelte: a fideszes többség rendre leszavazta az LMP glifozát betiltásáról szóló határozati javaslatát, de a küzdelmet nem adjuk fel, újra be fogjuk azt nyújtani. Emellett elvárjuk a kormánytól, hogy készítsenek elő megfelelő alternatív akciótervet a glifozát és egyéb mérgező növényvédő szerek kivezetése érdekében. Az LMP-Magyarország Zöld Pártja ebben bizonyosan partner lesz.
LMP Sajtó