LMP: a gödiek már a saját bőrükön tapasztalták, milyen veszélyes egy akkumulátorgyár mellett élni

Az LMP szerint a gödiek már a saját bőrükön tapasztalták, milyen veszélyes egy akkumulátorgyár mellett élni.

Bakos Bernadett, az LMP országgyűlési képviselője vasárnap a Pest vármegyei Gödön, a Samsung-gyár közelében lévő játszótérnél tartott, online is közvetített sajtótájékoztatóján azt mondta, a gyárral csak probléma volt eddig, a helyiek megkérdezése nélkül épült, a bővítését pedig az országos tiltakozások ellenére is megvalósítják.
Az LMP szerint elfogadhatatlan a kormány „akkugyarmatosító terve” – jelentette ki Bakos Bernadett, hozzáfűzve, „intő példa” a gödi Samsung-gyár.
Gödön több, öntözésre használt kútban lítiumot és egy NMP (N-methyl-2-pyrrolidon) nevű mérgező oldószert mutatott ki egy civilek által megrendelt laboratóriumi vizsgálat; az NMP a szervezetbe kerülve károsíthatja a születendő gyermekek egészségét – közölte az LMP képviselője.
A gyárat több esetben megbírságolták a környezet-, tűz- és munkavédelmi szabályok be nem tartása miatt, „de csak pár milliós összegekre, ami semmit nem ér” – vélekedett Bakos Bernadett.
Elmondta: az LMP ezért is nyújtott be országos népszavazási kérdést arról, hogy az Országgyűlés helyezze hatályon kívül a kiemelt beruházásokról szóló törvényt. A gyár minimális adóbefizetéseivel a vármegyei önkormányzat gazdálkodhat, „pedig itt is lenne ennek a pénznek bőven helye” – tette hozzá az ellenzéki politikus.
Bakos Bernadett hangsúlyozta, az LMP azt várja a Nemzeti Választási Bizottságtól, hogy hagyja jóvá a párt népszavazási kezdeményezését.

 

MTI/LMP

Kapcsolódó hírek

Most Te jössz!