Az LMP szerint az energiaválsággal kapcsolatban a zöld fordulatról kellene nemzeti konzultációt folytatni, olyan intézkedésekről, amelyek segítenek megszabadítani az országot a fosszilis energiától.
Kanász-Nagy Máté, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese hétfői sajtótájékoztatóján kijelentette: az energiaválságot nem a szankciók okozzák, hanem függőségünk az import fosszilis energiától. Ezért minden olyan intézkedés fokozza a válságot, amely nem csökkenti, hanem erősíti ezen függésünket.
Konzultálni a megoldásokról kellene – mondta -, vagyis a szélenergia engedélyezéséről, a napenergia-felhasználás adóztatásának eltörléséről vagy az épületszigetelési programról.
Szerinte a kormány elfelejtette felkészíteni az embereket az energia- és klímaválságra, pedig az előre látható volt, inkább kiszolgáltatta annak.
Az ellenzéki politikus a kormány két fontos miniszterének energiapolitikát érintő megnyilvánulását is önkritikusnak értékelte Mint mondta, Varga Mihály pénzügyminiszter fenntarthatatlannak nevezte a gázimportot, és szerénynek értékelte az elmúlt évek energiatakarékossági programjait, míg Palkovics László technológiai és ipari miniszter szerint változatosabb energiamixre van szüksége Magyarországnak, miután vége az olcsó gáz korszakának.
MTI / LMP sajtó