LMP: az Országgyűlésnek el kell ítélnie az uniós GMO-lobbi tevékenységét

Az LMP határozati javaslatot terjesztett az Országgyűlés elé, amely elítél minden próbálkozást az új géntechnológiák kivonására az eddigi szigorú uniós szabályok alól.

Ungár Péter, az ellenzéki párt frakcióvezetője szerdán sajtótájékoztatón közölte: olyan törekvésekről hallani, amelyek szerint nem ismert eredetű élelmiszerek kerülnének a magyarok asztalára.

Az országgyűlési határozatban a párt a zöld mezőgazdaság nagyobb arányú uniós és hazai forrású támogatását is szorgalmazza – tette hozzá. Felidézte, hogy a Momentum korábban kiállt a GMO-technológia mellett, a versenyképességre alapozott érvelésük ugyanakkor Ungár Péter szerint ellentétes az ökológiával.

Tetlák Örs, a párt országos elnökségének tagja, Érd alpolgármestere arról beszélt, hogy vegyipari és vetőmagipari óriáscégek kívánják megváltoztatni az eddigi GMO-mentességet. Az új génmódosítási technológiával előállított termékeket ugyanis kivonnák a szabályozás alól, és azt is elérnék, hogy az ilyen élelmiszerek megjelölés nélkül kerüljenek a boltok polcaira.

Hozzátette: úgy tűnik, az Európai Bizottságban megvan a szándék arra, hogy engedjen ezeknek a multiknak. Ezzel azonban a politikus szerint az élelmiszerbiztonság veszélybe kerül. Szerinte ugyanis arra csak a hagyományos technológiával és eredetmegjelöléssel ellátott élelmiszerek nyújtanak garanciát.

MTI/LMP sajtó

Kapcsolódó hírek

Most Te jössz!