LMP: egyenlő bérezést az állami szektorban feladatot teljesítő orvosoknak!

Előremutató és pozitív reformok kellenek az egészségügyben, elsősorban egyenlő bérezést kell biztosítani az állami szektorban dolgozó orvosoknak – mondta Hohn Krisztina, a Lehet Más a Politika (LMP) frakciótagja szombati online sajtótájékoztatóján.

Az LMP szerint a koronavírus-járvány alatt mindenki megtapasztalhatta az egészségügyi ellátórendszer hiányosságait – fűzte hozzá.
Mint mondta, ezért sem érthető, hogy miért éppen a járvány alatt kellett az ágazatban dolgozóknak aláírniuk az új egészségügyi szolgálati jogviszonyszerződéseket, hiszen annak hatására körülbelül ötezren jelezték felmondási szándékukat, és a felmondási tilalmi idő lejárta után előfordulhat, hogy még ennél is többen távoznak az állami intézményekből.
Az LMP szerint fontos, hogy reformok induljanak az egészségügyben, de azoknak előremutatónak és pozitívnak kell lenniük.
Hohn Krisztina szerint nem vezet semmi jóra, ha a kormány elfeledkezik a szektorban dolgozók egy részéről.
Vannak olyan magánszolgáltatók, amelyek állami finanszírozásért látnak el betegeket. Ezeknek a szolgáltatóknak azonban 2017 óta nem emelkedett a „járandóságuk”, így az egyébként jogosan és helyesen megemelt orvosi béreket nem tudják kigazdálkodni, ezért helyzetük bizonytalan – közölte.
Az LMP arra kéri a kormányt, figyeljen oda ezekre a szolgáltatókra, és tegye lehetővé, hogy megkapják azt a plusz összeget, amelyből a megemelt bérek kigazdálkodhatók – mondta Hohn Krisztina.

MTI / LMP sajtó

Kapcsolódó hírek

Most Te jössz!