LMP: erősíteni kell a gyermekvédelmet

Határozati javaslatot nyújt be a parlamentnek a gyermekvédelem erősítése érdekében az LMP, egyebek mellett a szociális dolgozók bérének emelését és az intézményi normatíva növelését kezdeményezve.

Kanász-Nagy Máté, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a szociális és gyermekjóléti rendszer megerősítése szolgálja a gyermekek védelmét, és nem a propaganda.
Az LMP bízik abban, hogy az Országgyűlés konszenzussal fogadja majd el azon határozati javaslatukat, amelyben számos feladatra kérnék vagy szólítanák fel a kormányt – közölte az ellenzéki politikus, jelezve, hogy az 1997-ben született gyermekvédelmi törvényt erősítenék meg, ugyanis szerintük ez szolgálja a gyermekek védelmét, és nem a kormány „propagandatörvénye”.
Javaslatuk tartalmáról azt mondta, növelni kell a szociális dolgozók bérét és az intézményi normatívát. A bér- és normatívaemelés szükségessége mellett pártja nem feledkezett meg arról sem, hogy a világjárvány alatt a szociális szféra nem kapott egyszeri, 500 ezer forintos juttatást – tette hozzá. hangsúlyozta, a veszélyben lévő gyermekek védelmét szolgáló jelzőrendszert is meg kell erősíteni. Annak nemcsak a szakmai intézmények, de mindannyian részesei vagyunk – jegyezte meg.
Hohn Krisztina, az LMP népjóléti és családügyi szakszóvivője a gyermekvédelmi munkatársak megbecsülését emelte ki. Kiállt a családi pótlék emelésének szükségessége mellett legalább az infláció mértékében.

MTI / LMP sajtó

Kapcsolódó hírek

Most Te jössz!