Az LMP hisz az erős önkormányzatokban; kormányváltás esetén az egyesült ellenzék visszaállítja a jelenlegi kormány által tönkretett önkormányzatiságot – hangzott el Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnöke, valamint Hohn Krisztina, az egyesült ellenzék Pest megyei 6. számú választókerületi jelöltje hétfői, online is követhető gödöllői sajtótájékoztatóján.
Kanász-Nagy Máté kijelentette: a Fidesz elvonta a forrásokat az ellenzéki vezetés alatt lévő településektől, megbüntette őket. Az ellenzék számára azonban az erős önkormányzat a részvételiséget, a demokráciát jelenti, azt, hogy az emberek beleszólhatnak az őket érintő kérdésekbe – hangsúlyozta.
Szerinte oktatási kérdésekbe is beleszólást kell adni a helyieknek, és meg kell szüntetni azt a mesterséges szembeállítást is, ahogyan az Orbán-kormány a fővárost és az agglomerációt fordította egymás ellen.
Hohn Krisztina arról beszélt, hogy a kormány már az önkormányzati szövetségekkel sem áll szóba.
Szerinte fontos lenne, hogy minden települést száz százalékban kompenzáljanak az elvont források után, így Gödöllőnek is vissza kell kapnia minden elvonást.
Egy országgyűlési képviselőnek szerinte tiszteletben kell tartania, kit választanak vezetőiknek a helyiek, ezért azt ígérte: megválasztása esetén megszünteti a „kiskirályi rendszert”, és azokat a településeket is képviselni fogja választókerületében, amelyek vezetése ellentétes politikai oldalon áll.
MTI/LMP sajtó