Az LMP szerint kizárólag kormányváltással érhető el, hogy ne épüljön atomtemető Pécs mellett – mondta az ellenzéki párt frakcióvezetője vasárnap, a Facebookon is közvetített sajtótájékoztatón.
Keresztes László Lóránt emlékeztetett, a kormány egy nukleáris hulladéklerakót, atomtemetőt akar építeni Pécs nyugati határától néhány kilométerre, amivel – tette hozzá – a helyi lakosság nem ért egyet.
Kiemelte, sehol a világon nem helyeztek el kiégett fűtőelemeket olyan közel egy nagyváros agglomerációjához, mint ahogy azt a kabinet tervezi Baranyában.
Az LMP frakcióvezetője úgy vélekedett, hogy az elmúlt 12 év kormányzásának Pécs és Baranya megye minden szempontból a vesztese volt, mivel – mint mondta – a kabinet segítség helyett csak megszorításokkal, elvonásokkal sújtotta a térséget.