Az idősellátásban dolgozók teljesítményének megbecsülésére szólította fel a kormányt Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

A politikus sürgette, hogy a kormány álljon ki az Európai Unióban azon magyarok biztonságáért, akik Nyugat-Európában gondoznak időseket, sokszor rossz munkakörülmények között, vagy bizonytalanul abban, hogy mennyit fizet ki járandóságukból az őket kiközvetítő ügynökség.

Ungár Péter hangsúlyozta: egy 25 európai országot átfogó vizsgálat alapján Magyarország az utolsó előtti az idősellátásra fordított GDP-hányadban, az átlagos 1,1 helyett 0,4 százalékos mutatóval.

Eközben 2010 óta nő az ágazatban a munkaerőhiány, 2013 óta csökken az állami férőhelyek száma – tette hozzá.

Az intézményi idősellátásban dolgozók háromnegyedének fizetése nem haladja meg a garantált bérminimumot, ráadásul ők nem részesültek a koronavírus-járvány alatt az egészségügyi dolgozóknak adott egyszeri bérkiegészítésből – mondta a politikus.

Ungár Péter hangsúlyozta: 38 vagy 58 ezer forintos havi ellátásra számíthatnak az idős hozzátartozóikat otthon ápolók, ami messze nem fedezi a bérkiesést.

MTI/LMP sajtó