LMP: megbukott Orbán Viktor árstopja

Az LMP úgy értékeli, hogy máris megbukott Orbán Viktor miniszterelnök árstopja. Kanász-Nagy Máté, az ellenzéki párt társelnöke pénteki online sajtótájékoztatóján azt kommentálta így, hogy januárban 7,9 százalékkal magasabbak voltak az árak, mint egy évvel korábban.

A társelnök emlékeztetett: ekkora infláció utoljára 2007-ben volt. Az élelmiszerek árai ráadásul ennél is nagyobb mértékben nőttek, 10,1 százalékkal, csak idén januárban az élelmiszerár-emelkedés 3 százalékos volt – mutatott rá.

„Bebizonyosodott, hogy a kormány képtelen volt kezelni az elszabadult árakat, a kádárista időkre emlékeztető árstop politikája megbukott” – hangoztatta Kanász-Nagy Máté.

Hozzátette: az intézkedés ráadásul egy átlagos családnak mindössze havi 1000 forintnyi megtakarítást jelent. Ezzel szemben az alapvető élelmiszerek áfájának 5 százalékra csökkentése – amelyet egy kormányváltás esetén a jelenlegi ellenzék megvalósít majd – 7000 forintot hagyna a családoknál – mondta.

A kormány február 1-jétől vezetett be árstopot hét alapvető élelmiszerre, amelyeket ekkortól három hónapon át csak azon az áron lehet értékesíteni, amelyen tavaly október 15-én árulták.

MTI/ LMP sajtó

Kapcsolódó hírek

Most Te jössz!