Nincs szakami, energetikai érv amellett, hogy védett erdők fáit kivágják – mondta az LMP frakcióvezetője kedden Budapesten.

Ungár Péter az Agrárminisztérium előtt tartott sajtótájékoztatón emlékeztetett, hogy a kormány “megengedte, hogy védett területeken is kitermeljenek fát, amelyre korábban nem volt lehetőség.”
Semmi nem indokolja, hogy Natura 2000-es területeken kivágjanak fákat, amelyeknek nincs valódi tüzelőértékük, ez nem kezeli az energiaválságot – tette hozzá.
Azt mondta, ha tönkreteszik az erdőket, akkor sokkal nagyobb lesz az aszálykár, tönkreteszik Magyarország élővilágát, és nemhogy 2050-re, hanem 2100-ra sem válik Magyarország klímasemlegessé.
Arról is beszélt, hogy a miniszterelnök a koronavírus-járvány előtt bejelentette: zöldfordulatra készül a kormány, illetve azt is, hogy Orbán Viktortól személyesen számon lehet kérni, hogy ez 2030-ra megtörténik-e.
“Látszik, hogy Orbán Viktor akkor hazudott, és nem 2030-ban, hanem már most is végérvényesen megbukott a kormányzati politika” – jelentette ki.
Közölte, az LMP felkészült arra, hogy “jogi és más úton” megállítsa azt, hogy “ellopják az erdővagyonunkat”, és arra kért minden állampolgárt, segítsenek megmenteni Magyarország erdőit.