LMP: terroristák ne kaphassanak kegyelmet!

Az LMP politikai nyilatkozatot terjeszt az Országgyűlés elé annak érdekében, hogy terroristák és a társadalom szerkezetére, egységére, biztonságára veszélyes bűnözők ne kaphassanak elnöki kegyelmet.

Csárdi Antal, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: pártja szerint Novák Katalin államfő hibázott, amikor Budaházy Györgyöt és társait kegyelemben részesítette. Kijelentette: nem adható kegyelem annak, aki a kegyelem után veszélyt jelent Magyarországra és az itt élőkre.
Emlékeztetett: az érintett perben hozott bírói indoklás szerint is csupán a véletlen műve, hogy a csoport tevékenységének nem lett halálos áldozata. Felidézte az egyik elítélt szavait is, aki azt mondta: „én most már úgy vagyok ezzel a dologgal, ha meghal, meghal”.
Az elítéltek akkori kormánypárti közéleti személyiségek ingatlanjainál gyújtogattak, lángba borítottak egy jegyirodát és két, melegek által látogatott szórakozóhelyre is Molotov-koktélt dobtak – idézte fel Csárdi Antal és leszögezte: semmi nem indokolta a Budaházy Györgynek és társainak nyújtott kegyelmet.
Az LMP szerint az Országgyűlésnek ezért fel kell kérnie az államfőt: kegyelmezési jogát úgy gyakorolja, hogy az a társadalom mindennapi működésében ne okozzon aránytalan nyugtalanságot. Az LMP-s javaslat szerint az is aggályos, ha a kegyelem olyan embert érint, aki jogerős bírósági ítélet szerint is terrorcselekményt hajtott végre.

 

Kapcsolódó hírek

Most Te jössz!