Ma van az autizmus világnapja

Az LMP évek óta azért harcol, hogy a köztudatban és az élet minden területén teljesen magától értetődővé váljon az integrációs, befogadó szemlélet. Ezért is tartjuk fontosnak, hogy az autizmussal élő gyermekek életében első lépésként az oktatás területén megvalósuljon az inklúzió, ami megtanítja a gyerekeket minden oldalról a természetes, előítéletektől mentes együttélésre.

Azért küzdünk, hogy az autizmussal élők minél hamarabb megkaphassák a diagnózist, a szükséges fejlesztéseket. Ennek legfontosabb feltétele a szakemberek képzése és a szakemberek számának növelése. Ennek érdekében már számos esetben megszólaltunk és továbbra is harcolni fogunk az autistákat képviselő szervezetek és szülők véleményét, szempontjait meghallgatva, figyelembe véve.

Az együtt élő családtagok támogatására is nagy hangsúlyt kell helyezni, hiszen a hatalmas kihívásnak, sokszor lelki megterhelésnek vannak kitéve. Az otthonápoló szülőket, családtagokat 24 órás segítségnyújtási rendszerrel szeretnénk támogatni.

A gyermekek nappali ellátó-, oktatási- fejlesztési intézményekbe való eljutását minden apró településről fontosnak tartjuk megoldani, a lehető legkisebb stressz mellett. Hiszen fontos, hogy a szülők munkát tudjanak vállalni, a gyermekek megkapják a szükséges fejlesztéseket, oktatást, és ne kelljen napi harcot vívni az ezekhez való eljutásért.

A valódi akadálymentesítést minden fogyatékossággal élő, illetve arra rászoruló számára szeretnénk megvalósítani, beleértve a túlzott hang és fényeffektusok csökkentését is!

LMP Sajtó

Kapcsolódó hírek

Most Te jössz!