Meg kell akadályozni, hogy Magyarország akkumulátorgyarmat legyen, az LMP elutasítja a Professzorok Batthyány Köre debreceni csoportja támogató álláspontját a debreceni akkumulátorgyár megépítése kapcsán – mondta a párt parlamenti frakcióvezető-helyettese szombati budapesti, online is közvetített sajtótájékoztatóján.
Kanász-Nagy Máté kifejtette: az akkumulátorgyár-beruházások jelentősen károsítják a környezetet, használják a vízkészletet, az energiát és veszélyeztetik a termőföldeket.
„Elképesztő, hogy doktorok, egyetemi professzorok, tudós emberek asszisztálnak ahhoz a kormányzati lobbitevékenységhez, hogy Magyarországot akkumulátorgyarmattá tegyék” – fogalmazott.
A frakcióvezető-helyettes hangsúlyozta: az áldozatot a debreceni kínai akkumulátorgyár kapcsán a debreceniek, a Hajdú-Bihar megyében élők fogják meghozni, illetve mindenki meghozza majd az ivóvíz, az energia és a termőföld külföldi beruházóknak történő kiárusításával.
Nem lehet fejlődésnek nevezni azt az iparpolitikát, ami Magyarország gyarmatosításához, erőforrásainak túlhasználatához járul hozzá – jelentette ki Kanász-Nagy Máté.
Felidézte, hogy az LMP országos népszavazást kezdeményezett az akkumulátorgyárak ügyében. A kérdésről jövő héten dönt a Nemzeti Választási Bizottság; az LMP pozitív döntésre számít, el akarják kezdeni az aláírások gyűjtését – közölte.
MTI / LMP sajtó