Meg kell védeni a közalkalmazotti státuszt, amely ellen a Fidesz háborút indított – jelentette ki Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
Huszonötezer embernek okozott létbizonytalanságot az, hogy a kulturális dolgozókat kivették a közalkalmazotti státuszból és nem történt meg a jelentős bérnövekedés sem. Az érintettektől ráadásul elvették azt a biztosítást, amely állami munkavállalóként járt volna neki.
A még mindig rendezetlen szabályozás azt okozza, hogy rengeteg munkavállaló köt kulturális intézményekben, köztük közgyűjteményekben úgy munkaszerződést, hogy nem tudja, mi áll benne. A munkáltató sem tudja, hogy mit írhat bele a szerződésbe, hiszen bármikor megjelenhet egy azzal ellentétes állami szabályozás.
„Több mint huszonötezer ember van egzisztenciálisan teljesen értelmezhetetlen helyzetben” – fogalmazott.
Nem állnak rendelkezésre azok a források, amelyekkel jelentősen emelhetnék a béreket – mondta, megjegyezve, hogy a kormány korábban azt közölte, e változás révén lehet majd bértömeget növelni és differenciálni a béreket.
Az LMP mindent megtesz azért, hogy a közalkalmazotti státusz megmaradjon Magyarországon, hiszen ez egy több mint kétszáz éves magyar vívmány.