Megfizethető bérlakások biztosítását szorgalmazta a Jobbik és az LMP

Megfizethető bérlakások biztosítását szorgalmazta a „keményen dolgozó emberek” számára a Jobbik és az LMP szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Demeter Márta, az LMP országgyűlési frakcióvezető-helyettese azt mondta, hogy a mostani ellenzéki erőkből 2022-ben felálló „nemzeti egységkormány” célja lesz a megfelelő színvonalú bérlakások biztosítása azoknak, akik azt piaci alapon nem tudják megfizetni.

A politikus képviselővé választása esetén azt is kezdeményezni fogja, hogy a fővárosi VIII. és IX. kerületben mintaprojekt induljon, amelyet a kormány finanszíroz majd. Azt is lehetővé kívánják tenni, hogy a munkaadók adómentes cafeteria-juttatásként járulhassanak hozzá az alkalmazottjaik lakhatási költségeihez.

Demeter Márta fenntarthatatlannak nevezte, hogy a fiatal felnőttek gyakran albérletükre költik fizetésüket. Az ő helyzetük könnyítését is célozza majd egy olyan lakásszövetkezeti rendszer, amely biztosítja mind a bérlők, mind a bérbeadók jogi biztonságát, és megfelelő szinten tartja az árakat is.

Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke is azt hangsúlyozta, hogy bővíteni kívánják a bérlakásállományt, szemben a kormánnyal, amely kiárusította volna az önkormányzatok ezen vagyonát.

„Mi építenénk a jövőt, gondolunk a fiatalokra, hiszen a jólét lehetősége mindenkinek jár, de a Fidesz a nemzeti vagyont kiszervezi vagyonkezelő alapítványokba. Felzabálja a magyar jövőt” – fogalmazott.

Mindkét képviselő kérdést kapott arról, hogy a Jobbik ismét Bíró Lászlót indítja az ellenzéki előválasztáson az egyik borsodi választókerületben, holott személye ellen a Mazsihisz is felszólalt.

Demeter Márta azt felelte: Bíró László bebizonyította az előző választáson, hogy jó kapcsolata van a helyiekkel, felelősséget érez sorsukért, a helyiek pedig ezt elismerik. Szerinte az ellene indított hadjárat azt bizonyítja, hogy a Fidesz fél a jelölttől.

Utóbbival egyetértett Z. Kárpát Dániel is, aki azt mondta: Bíró László legutóbb hajszálnyira maradt le a Fidesz jelöltjétől egy olyan választáson, ahol szerinte felmerült a választási csalás gyanúja.

MTI/LMP sajtó

Kapcsolódó hírek

Most Te jössz!