A kormánynak kötelessége az első adandó alkalommal benyújtani a 2020. évi költségvetés módosítását, mondta Csárdi Antal, az LMP országgyűlési képviselője mai sajtótájékoztatóján, és hozzátette, a Fidesz-KDNP szégyellheti magát, hogy egy rendkívüli ülésen ezt nem tette még meg.
Merthogy a nyár folyamán gyakorlatilag összeomlott az idei költségvetés.
A várt növekedés helyett a a második negyedévi GDP-adatok 13.5 százalékos visszaesést mutatnak, amivel Csárdi szerint a Pénzügyminiszter is tisztában volt, nem véletlenül emelte a hiánycélt 3.8-ról 7-9 százalékra emelte. Az biztos, hogy a költségvetést módosítani kell, sőt már kellett is volna, csakhogy a kormány ezt nem tette meg.
Amit viszont megtett: cinikus és álszent módon, a takarékosságra hivatkozva megfelezte az esélyegyenlőségért és a mélyszegénység felszámolásáért dolgozó Igazgyöngy Alapítvány támogatását, ami egyébként sem volt túl magas. Hasonlóan visszataszító húzása volt a kormánynak az is, hogy a Magyar Evangéliumi Testvérközösség által fenntartott iskolák kiegészítő támogatását csökkentette, majd megszüntette.
Ugyanakkor ebben a rendkívül nehéz gazdasági helyzetben a felesleges, pazarló építkezéseket nem állítja le: se a 85 százalékban hitelből megvalósuló Budapest – Belgrád vasútvonalat, ami 650 milliárd forint terhet jelent a költségvetésnek, se a 3300 milliárdos Paks II. beruházást, meg az olyan, végképp teljesen felesleges luxuskiadásokat sem, mint a 65 milliárd forintból megvalósuló MotoGP pálya.
Csárdi szerint a kormánynak kötelessége az első parlamenti ülésnapon benyújtani a 2020. évi költségvetés módosítását, amiből kihagyja a felsorolt luxuskiadásokat, az adófizetők pénzét pedig olyan kiadásokra fordítja, ami ad az embereknek, nem pedig elvesz.