Nagy István agrárminiszter a minap a közösségi médiában megtapasztalhatta, hogy milyen népszerű lehet, amikor a vegyipari cégek és a nagyüzemi gazdálkodók érdekei helyett a fogyasztók, a beporzó rovarok és az egészséges környezet érdekében áll ki. A napi jó cselekedetet ezzel ki is pipálta. Aláírásával támogatta a „Mentsük meg a méheket és gazdákat!” európai polgári kezdeményezést, de érdemi lépésekre nem hajlandó, ahogy kormánypárti képviselő társai sem.
Az LMP a miniszter által aláírt polgári kezdeményezés tartalmával megegyező határozati javaslatot nyújtott be, amit a mezőgazdasági bizottság szerdán tárgyalás nélkül kidobott, így a méhbarát mezőgazdaságról és az egészséges környezetről szóló javaslat még a parlament elé sem kerülhet.
A miniszter az LMP korábbi írásbeli kérdésére azt válaszolta, hogy nem tehet semmit, Brüsszelre kell várnia. A tapasztalat azt mutatja, a Fidesz nem feltétlenül szokott Brüsszelre várni, viszont azt hangoztatja, hogy minden ország szabadon hozhat saját országában érvényes jogszabályokat. Most azonban mégsem élnek ezzel, semmit nem tesznek azért, hogy törvénybe foglalják a méhek és beporzók védelmét, hogy rendeletet alkossanak a szintetikus növényvédő szerek használatának mielőbbi korlátozására, hogy intézkedéseket tegyenek a biológiai sokféleség visszaállítására és e cél elérésének érdekében támogassák a gazdákat is.
A Fidesz érdemi indoklás nélkül lesöpör minden ellenzéki javaslatot, akkor is, ha az LMP a méhek védelmére vonatkozó indítványával a vészharangot kongatja. Nagy István is inkább fákat ültet a minisztérium erkélyére és petíciókat ír alá a valódi cselekvés helyett, pedig pontosan tudnia kellene, hogy a jövőnk a tét!
És ha már cselekvés, legalább annyit tehetne a miniszter, hogy szól elv- és párttársainak, hogy legalább a méhlegelők elleni hecckampányt állítsák le.
Schmuck Erzsébet,
az LMP társelnöke