Az LMP egyeztetést kezdeményez a régió zöldpártjaival, mert velük együtt kívánja elérni, hogy ne kizárólag hazánkban és a régióban jelenjen meg a nyugat-európai zöldfordulat minden káros hatása – mondta keddi budapesti sajtótájékoztatóján az ellenzéki párt országgyűlési frakciójának helyettes vezetője.
Csárdi Antal kijelentette: az Európában elindult zöldfordulat nem valósulhat meg úgy, hogy a környezetterhelés csak a perifériát sújtja.
Szerinte a problémával Magyarország élen jár, mert a kormány kiszolgálója a folyamatot erősítő neoliberális gazdaságpolitikának.
Rámutatott: az átállás az elektromos autózásra akkumulátorszükséglettel jár, ezen akkuk előállítása azonban súlyosan környezetkárosító. „Utóbbit pedig mi szenvedjük el” – mondta Csárdi Antal.
Szerinte ugyanakkor az európai zöldátállást fenntartható módon is meg lehet valósítani. Ehhez hosszú távon kell támaszkodni azokra a regionális szövetségekre, amelyeket a jelenlegi kormányzat részben vagy egészben tönkretett – mondta.
MTI/LMP Sajtó