Négy ellenzéki párt is bojkottálta a keddi parlamenti szavazásokat

A DK, az MSZP, a Párbeszéd és az LMP is bojkottálta a keddi parlamenti szavazásokat.

A négy ellenzéki párt és a Momentum közös, a Parlament előtt tartott, de online is közvetített sajtótájékoztatóján a DK-s Arató Gergely azt mondta, hogy ez a „szégyen napja” az Országgyűlés életében. Olyan javaslatok sorát szavazzák meg, amelyek nem felelnek meg a parlamenti demokrácia szabályainak, az alapvető emberi jogoknak, a jogállamiságnak, miközben a beterjesztésük módja és a tartalmuk egyaránt felháborító – közölte.
A benyújtók összekötnek egymással olyan törvényeket, amelyeknek semmi közük nincs egymáshoz – szögezte le. Összekötik a pedofília elleni küzdelmet, a meleg közösség megbélyegzésével, a veszélyhelyzet idején hozott szükséges intézkedések meghosszabbítását pedig azzal, hogy újabb állami vagyont adjanak alapítványoknak – sorolta kifogásait. Egy olyan költségvetési törvényt fogad el a parlament, amelyben egyetlen ellenzéki javaslat sincs, de szabad kezet ad a kormánynak sok százmilliárd forint elköltésére és létrehozzák a Fudan Hungary Egyetemért Alapítványt, miközben azt ígérték, hogy 2023-ig nem lesz döntés – emelte ki.
Ami a parlamentben zajlik, az a parlamentarizmus, a demokrácia megcsúfolása – foglalta össze véleményét.
A szocialista Gurmai Zita azt mondta, ha Orbán Viktor nem tudja, hogy mi a különbség egy meleg és egy pedofil között, akkor „azt javaslom, hogy kérdezze meg Szájer Józsefet vagy pedig Kaleta Gábort, ők nagyon is el tudják magyarázni ezt a különbséget”. Amikor az MSZP-sek távol maradnak a szavazásról, akkor Szájer József jogaiért is küzdenek – jelentette ki.
A Fidesz olyan törvényt készül elfogadni, amelyik tisztességes, meleg honfitársainkat megbélyegzi és besorolja a pedofilok közé – érvelt, hangsúlyozva, a gyermekek védelme rendkívül fontos az MSZP-nek, ezért nyújtottak be tavaly a pedofília, a gyermekpornográfia és kiskorúak kihasználásának üldözéséről szóló törvényjavaslatot.
A Fidesz most kitalálta, hogy a pedofilokat összemossa a melegekkel – szögezte le. Az MSZP elutasítja a Fidesz központi gyűlöletkeltését, a megbélyegzést és a kirekesztést – nyomatékosította szavait.
Csárdi Antal, az LMP frakcióvezető-helyettese azt mondta, hogy a keddi nap a „hazugság napja”, mert az Országgyűlés olyan törvények hadát készül elfogadni, amelyek a gyűlöletre épülnek és számtalan helyen alaptörvény-ellenesek.
A bérlakásokról szóló javaslat semmibe veszi a tulajdonhoz fűződő jogokat, a tulajdonhoz kapcsolódó rendelkezési jogokat és az az egyetlen célja, hogy a „haverokat nagyon olcsó pénzért tulajdonhoz juttassa” – jelentette ki.
A kormányzat megpróbálja elhitetni, hogy népszavazás fog dönteni a Fudan Egyetem idehozataláról, de jól láthatóan próbálja előkészíteni a terepet az egyetem számára – mondta.
A Fidesz-kormányzatnak az a célja, hogy kiszolgálja Kína geopolitikai és gazdasági érdekeit – szögezte le a politikus.
Tordai Bence, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese azt mondta, hogy Orbán Viktor ráront a nemzetre, amikor megbélyegez több százezer magyart és amikor a közvagyont átjátssza a „fideszes haveroknak”. A kormányfő kiépít egy párhuzamos világot, ahol akkor is „uralkodhat kedvére”, ha 2022-ben a választók megbuktatják a Fideszt – tette hozzá.
A „szégyenteljes pedofiltörvény” arról szól, hogy a Fidesz „elterelje a saját pedofil-botrányairól a figyelmet” – jelentette ki. A törvénnyel megpróbálják megvédeni a pedofil papokat is, hiszen „az egyház szolgálatában is sajnos sokan vannak, akik a gyerekek sérelmére követnek el szexuális bűnöket” – fogalmazott.
A független Hadházy Ákos, akit a Momentum készül indítani a választáson, azt mondta, hogy az ellenzék nem vesz részt abban a „rossz színdarabban, amit a kormánypropaganda megírt”.
A kormánypropaganda ismét szintet lépett, és egybemosta a pedofíliát a homoszexualitással, de akik a törvényt nem szavazzák meg, azokra a kormány nyilvánvalóan azt fogja mondani, hogy a pedofíliát támogatják – ismertette véleményét.
A képviselő ijesztőnek nevezte, hogy a törvényjavaslat orosz mintára készült.
Csárdi Antal kérdésre válaszolva azt mondta, a parlamenti szavazáson résztvevő Jobbik más megoldást tartott helyesnek a tiltakozása kifejezésére. A Jobbik egyértelművé tette, hogy ezeket a törvényeket, ideértve a „pedofil-törvényt is” egy esetleges 2022-es kormányváltás után ki kell javítani, ezért a jogszabályból ki lesz törölve minden, a melegeket megbélyegző rész – szögezte le.
Újabb kérdésre azt felelte, nagyon helyes, hogy szigorodnak a pedofília büntetési tételei, ezért is szavazza meg azt a Jobbik. Az ehhez ésszerűtlenül, jogszerűtlenül társított, a melegeket megbélyegző tételek „sem nekünk, sem nekik nem elfogadhatóak” – tette hozzá.
Hadházy Ákos egy kérdésre azt mondta, nagyon örül, hogy az ellenzék többsége nem vesz részt „ebben a színjátékban”, hozzátéve, nem szeretné kommentálni a Jobbik döntését. Leszögezte, reméli, hogy az ellenzéki pártok együttműködése megmarad.

MTI/LMP sajtó

Kapcsolódó hírek

Most Te jössz!