Nem halogatható a béremelés a felsőoktatásban!

Nem halogatható tovább a valódi béremelés a felsőoktatásban – mondta Kanász-Nagy Máté, az LMP frakcióvezető-helyettese hétfői sajtótájékoztatóján, Budapesten.

A politikus úgy fogalmazott: jogos a felsőoktatási dolgozók azon követelése, hogy emeljék meg az állami egyetemek munkatársainak bérét.

Kanász-Nagy Máté értékelése szerint a kormány „magára hagyta” a felsőoktatásban dolgozó oktatókat és kutatókat. „Nem valósult meg a 2020-ban beígért életpályamodell, a bérek reálértéke pedig 40 százalékkal csökkent az elmúlt két esztendőben” – mondta, hozzátéve: tavaly rekordmagasságú volt az infláció, ám azt ebben az ágazatban nem ellentételezte a kormány.

Megjegyezte továbbá, hogy munkajogi értelemben visszalépést jelent a kutatóknak, hogy „elvették tőlük” a közalkalmazotti státuszt.

A felsőoktatás tartópillére a tudásalapú társadalomnak – jelentette ki Kanász-Nagy Máté, aki szerint a kormány az akkumulátorgyáraktól, az összeszerelő-üzemektől és a külföldi munkavállalóktól várja az ország felemelkedését. Ez azonban hamis kép – mondta, hangsúlyozva: a valódi felemelkedést „kizárólag a tudás, az értékteremtés, a kutatás-fejlesztés” jelenti.

MTI/LMP Sajtó

Kapcsolódó hírek

Most Te jössz!