Nem lehet tovább várni a közszférában dolgozók béremelésével – jelentette ki Csárdi Antal, az LMP frakcióvezető-helyettese pénteki, online is követhető sajtótájékoztatóján.
Az ellenzéki párt 45 százalékos béremelést javasol számukra az év közepétől, amelyből 20 százaléknyi az idei inflációt kompenzálja.
A politikus elmondta: pártja követelései között szerepel, hogy a pedagógusok jövőre további béremelést kapjanak, mert szerintük méltatlan, ahogyan a kormány a tanárokhoz viszonyul. Hozzátette: a mindenkori bérminimumot kell pedagógusfizetések vetítési alapjává tenni, így őrizhető meg azok értéke.
Kijelentette azt is: a pedagógus életpálya tiszteletének a fizetésekben is meg kell jelennie.
Szólt arról is, hogy a sztrájkjog alapjog, márpedig a kormány szerinte betarthatatlan feltételeket szab a sztrájkolók számára, miközben nem hajlandó meghallani a tanárok segélykérését.
Mindezek miatt tizenhatezer pedagógus hiányzik az oktatásból – mondta.
MTI / LMP sajtó