Nem meglepő, és nem mulatságos: a kormány ismét bebizonyította, hogy szociálisan érzéketlen

Kedden több az LMP által benyújtott törvénymódosító javaslatról is tárgyalt az Országgyűlés Népjóléti bizottsága. Sajnálatos módon a kormánytöbbség a szociális ágazat dolgozóinak anyagi megbecsüléséről és az egyszeri bérkiegészítésről szóló javaslatot, illetve a nyugdíjasok helyzetének javítását célzó javaslatot is lesöpörte az asztalról.

Az LMP hosszú évek óta kiáll és a jövőben is mindent megtesz azért, hogy a méltatlanul alacsony öregségi nyugdíjminimum összege (melyhez számos egyéb támogatás is kötött) a jelenlegi 28 500 Ft-os összegről a két és félszeresére, 71 250 Ft-os összegre emelkedjen. A bizottsági elutasítás ellenére is javasoljuk az inflációkövető nyugdíjkorrekciót, hogy ne novemberben, hanem azonnal fizesse ki a kormány, amennyiben a tervezett infláció és így a nyugdíjemelés mértékét 1%-kal meghaladja a valós infláció.

Az LMP elfogadhatatlannak tartja, hogy az egészségügyi dolgozók mellett a frontvonalban harcoló szociális dolgozók továbbra sem kapják meg az egyszeri 500 000 Ft-os bérkiegészítést, hiába sokasodtak meg a második hullám alatt a szociális szektor dolgozóinak feladatai és gondoskodási teendői – ahogy az egészségügyben dolgozóké is. Az ágazat dolgozóinak járvány alatti áldozatvállalása és méltatlan egzisztenciális helyzete is jól ismert, ahogy a kormányé is: egy langyos köszönet jár, 500 ezer forint azonban továbbra sem.

Az LMP – Magyarország Zöld Pártja a kormánnyal szemben azt gondolja, hogy a szociális ágazatban dolgozóknak is jár az egyszeri 500 ezer forintos rendkívüli juttatás és a kormány feladata lenne egy olyan rendszer haladéktalan kialakítása is, amely biztosítja a szociális szektor dolgozóinak anyagi megbecsülését.

Hiába támogatja a társadalom többsége az egyszeri juttatást, hiába írták alá több tízezren a bérkiegészítést támogató petíciót, a kormány továbbra sem tárgyal a kérdésről, és nem kegyelmez a szociális szektor dolgozóinak. Újra elutasították a javaslatot, de mi újra és újra be fogjuk nyújtani.

LMP sajtó

Kapcsolódó hírek

Most Te jössz!