Normális országot szeretnénk! – Márki-Zay Péter és Schmuck Erzsébet Nagykátán

Normális országot szeretnénk építeni. Ennek eléréséért Magyországnak okos és becsületes miniszterelnökre van szüksége – jelentette ki Márki Zay Péter és Schmuck Erzsébet pénteken Nagykátán.
Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke Zöld Terasz címmel indított beszélgetés-sorozatot a Pest megyei településen. Ennek első vendége volt, Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországa Mozgalom miniszterelnök-jelöltje, Hódmezővásárhely polgármestere.

Az előválasztáson a nagykátai körzetben induló Schmuck Erzsébet Márki-Zay Péterrel, az ország állapotáról, jelenlegi helyzetéről, az ellenzéki összefogásról, a kormányváltás érdekében előttük álló feladatokról és kihívásokról beszélgetett, Vasaly Zoltán, az IDEA Intézet munkatársának moderálásával.

Abban rögtön az elején megegyezett a két politikus, hogy ma Magyarországon kormányváltási kényszer van. Legalábbis mind Schmuck Erzsébet, mind Márki-Zay Péter ezt tapasztalja, amikor járják az országot és beszélgetnek a választópolgárokkal. Az LMP-Magyarország Zöld Pártjának társelnöke szerint azért is van szükség az ilyen beszélgetésekre, mert utána még azok is elmennek szavazni, akik egyébként nem szoktak. Azt érzik ilyenkor, hogy velük is törődik valaki, aki érdeklődik a problémáik iránt. A hatalmat ugyanis csak akkor érdeklik, ha a Fidesz elkötelezett, kritikátlan hívei.

Márki-Zay Péter szerint Magyarország rendszerváltást követő 30 évének története kudarc, mert nem valósult meg a társadalmi jólét, az egység, hanem helyette a szétszakítottság és a megosztottság uralkodik. A legnagyobb problémának a mára az intézményesített korrupciót tekinti. Mint mondta, ma Magyarország az Európai Unió egyik legkorruptabb állama.

Nem a politikusoknak kellene gazdagodni, mint ahogy az most történik, hanem a településeknek és az országnak. Az ellenzéknek éppen ezért nemcsak Orbán Viktort és kormányát kell leváltani, hanem a korrupciót is, ehhez pedig egy olyan miniszterelnök-jelöltre van szüksége, aki okos és nem lop – tette hozzá
Abból a gödörből, amelybe Orbán Viktor vezette az országot, nem jobbra vagy balra van a kiút, egyetlen út van: csak felfelé – hangsúlyozta Márki-Zay Péter. Hozzátette: abban bízik, hogy az összefogás pártjai most félreteszik a saját érdekeiket az ország érdeke miatt. Ehhez nemcsak egy közös minimumprogramra, hanem hiteles arcokra van szükség, mint amilyen az LMP társelnöke, Schmuck Erzsébet is, akit a nagykátai körzetben a legalkalmasabb jelöltnek gondol.

Az LMP társelnöke szerint az embereknek már nagyon elegük van abból, hogy a NER kiszervezi a nemzeti vagyont, az EU-s pénzeket pedig lenyúlják. Egy szociálisan érzékeny, igazságos országban szeretnének élni ehelyett. A Fidesz által állandóan agyondicsért gazdaság nem erős, hanem valójában gyenge, zsákutcás. Nem fenntartható és nem válságálló. Alacsonyak a bérek, a munkavállalók, sőt az egész ország a multiknak kiszolgáltatott, ami súlyos aránytévesztés a kormány részéről. De tudjuk jól, ők inkább saját zsebre dolgoznak.

A választások után viszont ez változni fog, mondta az LMP társelnöke, aki szerint egy valóban stabil gazdaság több lábon áll, és a multik helyett a hazai kis- és középvállalkozásokra támaszkodik, elsősorban azokat segíti. Ráadásul nemcsak zöldre kell festeni, ahogy a kormánypárt teszi, hanem a gazdaságnak valóban zöldnek is kell lennie!

Fontos rendezni a nyugdíjasok helyzetét, fontos valóban belevágni a vidék felzárkóztatásába, mert az még mindig csak ígéret, fontos elérni azt is, hogy az oktatás mindenki számára elérhető legyen anyagi helyzettől függetlenül – és a problémák, a megoldandó feladatok sorolását reggelig lehetne még folytatni. Schmuck Erzsébet szerint az ellenzéki összefogásnak most jó esélye van arra, hogy leváltsa a NER-t.

Az LMP társelnöke optimista ebben a kérdésben, és szerinte a kétharmad megszerzése sem lehetetlen küldetés. Akkor viszont semmi sem állhat majd az útjukba, hogy visszaszerezzék az országnak a magánalapítványokba kiszervezett nemzeti vagyont.

Végezetül Schmuck Erzsébet meghatározta az ellenzéki összefogás lényegét is: egy normális országot szeretnének építeni, majd arra buzdított mindenkit, hogy vegyen részt az előválasztáson. Ezt kérte az egybegyűltektől Márki-Zay Péter is, aki szerint a nagykátai körzetben Schmuck Erzsébetre, a miniszterelnöki előválasztáson pedig őrá a legérdemesebb szavazni, de hozzátette, ha nem nyer, akkor is mindenben támogatni fogja a győztest.

LMP sajtó

 

Kapcsolódó hírek

Most Te jössz!