Ezer sebből vérzik a paksi bővítés projektje, amelyről annak ellenére titkolózik a kormány, hogy az az ország legdrágább beruházása.
Keresztes László Lóránt hétfői online is követhető sajtótájékoztatóján azt mondta: ebben a kérdésben is nemzeti konzultációt kellett volna tartani.
Komoly mulasztás, hogy a kormány még mindig nem terjesztette az Országgyűlés elé a radioaktív hulladékok kezelése nemzeti programjának felülvizsgálatát, holott az ötévenkénti áttekintés most lenne aktuális.
Azt is súlyos felelőtlenség, hogy a projektet annak ellenére indította el a kormányzat, hogy nincs megoldás a radioaktív hulladékok elhelyezésére. Sem a technológia nem áll rendelkezésre, sem a forrás, sem pedig a megfelelő helyszín.
A projekt ezer sebből vérzik, hazugságra alapozva adták oda, pályázat nélkül az oroszoknak, óriási a csúszás, és már azt sem lehet tudni, mikor lépnek működésbe a blokkok.
Az új blokkok állami támogatás nélkül veszteségesen működnek majd, és a beruházás becsült értéke is jelentősen nőtt már, most mintegy 5000-5500 milliárd forinttal lehet számolni.
A Paks II. Zrt. október 9-én benyújtotta az energiahivatalhoz az új blokkok létesítésének engedélykérelmét, Süli János miniszter éves meghallgatását pedig kedden tartja az Országgyűlés illetékes bizottsága.