Petíciót indított az LMP a fakitermelés fokozása ellen

Petíciót indított az LMP – Magyarország Zöld Pártja a fakitermelés fokozása ellen – közölte vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján Bakos Bernadett, a párt országgyűlési képviselője.

Emlékeztetett: az LMP a napokban az egész országban minden közösségi közlekedési eszközre érvényes, havi 5 ezer forintos klímabérlet bevezetését javasolta a klímaválság hatásainak enyhítéséért.
Csütörtökön azonban megjelent „egy elképesztő természetkárosítást lehetővé tevő” kormányrendelet, amely megkönnyíti a fakitermelést az erdészeteknek – tette hozzá.
Bakos Bernadett kiemelte: nincs más olyan kormány Európában, amely fakitermeléssel, erdőirtással próbálná megoldani az energiaválságot, mert ez valójában nem is megoldás, csak rövid távú kárenyhítés
Az LMP szerint ezt a „kiemelten környezetpusztító” rendeletet azonnal vissza kell vonni – közölte.
Ennek érdekében az LMP petíciót indított, amelyet egy nap alatt 13 ezren írtak alá, augusztus 9-én 10 órakor pedig tiltakozó akciót tartanak az Agrárminisztérium épülete előtt – mondta Bakos Bernadett.

 

 

Kapcsolódó hírek

Most Te jössz!