Kérdésemre, hogy milyen extra támogatást adnak a pszichológusoknak, Rétvári államtitkár úr azt válaszolta, hogy „az oltás sorrendjét a veszélyeztetettség mértéke határozza meg, így a pszichológusok is hamarabb kapják meg az oltást, mint a legtöbb EU-s országban élők.” Erre hivatkozva az LMP a pszichológusok azonnali oltását kéri.
A koronavírus-járvány miatt kialakult helyzet pszichésen nagyon megterhelő: az emberekben a kiszolgáltatottság és tehetetlenség fokozott szorongást és pánikot okoz. Ennek következtében a pszichiáterek és pszichoterapeuták munkája felértékelődött az elmúlt egy évben. Ahogy más egészségügyi és szociális dolgozók, ők is fokozott terhelésnek és veszélynek vannak kitéve a munkájukból adódóan.
Rétvári szerint „köszönettel tartoznak az egészségügyi dolgozónak, így a pszichológusoknak is.” Kiemelte, hogy „a járványhelyzetben megszokott módon lehet pszichiátriai szakrendeléshez fordulni, valamint a pszichológiai és pszcihoterápiás ellátás is széles körben elérhető”. Ez azt jelenti, hogy egy kis zárt térben összezárva kell egy-egy pszichológusnak akár 10-20 emberrel dolgoznia naponta, sokszor csoportterápiát tartva. Helyzetük tehát semmivel sem jobb például a már beoltott fogorvosoknál vagy gyógyszertári asszisztenseknél.
A pszichológusok biztos örülnek, hogy a kormány köszönetet mond nekik, de az LMP szerint sokkal fontosabb lenne, ha beoltanák végre őket, mert ezen az életük múlhat.
Ungár Péter,
az LMP országgyűlési képviselője