Schmuck Erzsébet: alamizsnának is kevés a 0,6

Alamizsnának is kevés a 0,6 százalékos nyugdíjkorrekció, ráadásul növeli is a különbséget a nyugdíjak összege között – jelentette ki online sajtótájékoztatóján vasárnap az LMP társelnöke.

Schmuck Erzsébet számításai szerint a korrekció összege nagyrészt csak néhány száz, vagy pár ezer forint, ami – tette hozzá – nem ellensúlyozza az élelmiszerek inflációját.

Elfogadhatatlannak nevezte emiatt, hogy idős emberek „ne tudjanak rendesen táplálkozni”, vagy azért nem vehetik meg a gyógyszerüket, hogy jusson ebédre. Az infláció alatti emelés egyúttal azt is jelenti, hogy a nyugdíjasok hiteleznek az államnak – hangsúlyozta.

Az ellenzéki politikus azt is kifogásolta, hogy a korrekció nem veszi figyelembe a nyugdíjak összegét. Elhibázott stratégia annak adni, akinek van, a rászorulóknak viszont alig – fogalmazott. Az LMP a kisebb nyugdíjakat jobban emelné, ráadásul régóta szorgalmazza az évközbeni korrekciót, amit a kormány csak most, talán a közelgő választások miatt vezetett be – mondta Schmuck Erzsébet.

MTI/LMP sajtó

Kapcsolódó hírek

Most Te jössz!