Május 25-e 1983 óta számít – Ronald Reagan volt amerikai elnök kezdeményezésére – az Eltűnt gyerekek világnapjának.
Szomorú adat, hogy évente több ezer ember tűnik el hazánkban. Ami még szomorúbb, hogy ezen személyek nagyrésze fiatalkorú, gyermek. Csak 2020-ban több mint 15 ezer körözést adtak ki kiskorú eltűnése miatt, melyek több mint 80 %-a a Gyermekvédelmi Szakellátásból való eltűnést jelenti. A legtöbb kiskorú sajnos az emberkereskedők és a gyermekprostitúció áldozata lesz, pedig épp azért szöknek meg, hogy sanyarú helyzetük javuljon. Ám ennek pont az ellenkezője történik.
Az eltűnés elsősorban a családdal vagy a család hiányával hozható összefüggésbe, és fontos tényező a szegénység, a mélyszegénység is. Az állami gondozásban élő gyerekek fokozottan veszélyeztetettek, ők leggyakrabban szexuális kizsákmányolás áldozatává válnak.
A megoldás minden esetben a biztonságosan kötődő gyermekkor, az örökbefogadás, a szeretetteljes családi védelem és a bántalmazás nélküli élet. Ezért az LMP-Magyarország Zöld Pártja támogat minden olyan kezdeményezést, melynek eredményeként minél több gyermek nevelkedhet családban, akár örökbefogadás révén is. Támogatjuk, hogy az egyedülállók is fogadhassanak örökbe gyereket, illetve azt is, hogy speciális tanfolyam készítse fel az örökbefogadásra készülőket.
Az LMP azt is szorgalmazza, hogy állítsanak fel egy eltűnt személyekkel foglalkozó szakmai központot, mely terápiás segítséget nyújt a reményvesztett, szeretettre, biztonságra vágyó emberek, köztük a gyerekek számára is. Országos szintű, hatékony prevenciós, edukációs és felvilágosító programokra is szükség van, melyeket el kell juttatni minden iskolába és oktatási intézménybe, így hívva fel a gyerekek figyelmét az internethasználat, a szexuális zaklatás és a prostitúció veszélyeire. A rendőrségnek is minden támogatást meg kell adni ahhoz, hogy minden eltűnés esetében azonnal meg tudják tenni a megfelelő jogi és gyakorlati lépéseket. Továbbá az is fontos lenne, hogy az elszökött gyerekek számára védettházakat állítsanak fel.
Minél többet és hatékonyabban teszünk a gyerekek védelméért, annál inkább csökken majd az eltűnések most még riasztóan magas száma.
Hohn Krisztina
országgyűlési képviselő, LMP-frakció