Simon Attila, az EMMI helyettes államtitkára tegnap egy konferencián úgy fogalmazott, hogy tudják, hogy komoly feszültségek vannak, és a minisztériumban „dolgozunk azon, hogy a szívből jövő köszönöm mellé anyagi megbecsülést is tudjunk a szociális ágazatban dolgozóknak juttatni.” A kormány tehát legalább már odáig eljutott, hogy elismeri a saját intézkedéseiről, hogy azok igazságtalanok. Két nappal Kásler Miklós nyilatkozata után már legalább nem próbálnak nevetséges magyarázatokat kitalálni arról, hogy miért nem jár a szociális dolgozóknak legalább az egyszeri bérkiegészítés.
Ennek a kézzel fogható eredménye egyelőre azonban csupán a „szívből jövő köszönet” és az üres ígéretek, amitől az utóbbi tíz év tapasztalata alapján már nem kérnek a szociális dolgozók. Az LMP ezért tovább folytatja az aláírásgyűjtést, mert pontosan tudjuk, hogy amint lekerül a napirendről a téma, a kormány újra el fog feledkezni a szociális dolgozókról: most van a legnagyobb esély cselekvésre kényszeríteni a kormányt, de ehhez minél több embernek kell szót emelnie a szociális dolgozókat ért igazságtalanság ellen.
Ungár Péter