Az LMP határozati javaslatot nyújt be az Országgyűlésnek annak érdekében, hogy az akkumulátorgyáraknak kötelező legyen közzétenniük monitoringadataikat – jelentette be Tetlák Örs, az ellenzéki párt országos elnökségének tagja pénteken.
A politikus online is követhető sajtótájékoztatóján azt mondta: pártja évek óta küzd, hogy a helyiek információhoz jussanak az üzemekről és dönthessenek arról, akarnak-e veszélyes gyárat a környezetükbe.
Javaslatukban ezért arra szólítanák fel a kormányt, hogy készítse el a szükséges törvénymódosítást annak érdekében, hogy a veszélyes üzemeknek kötelező legyen közzétenniük adataikat. Ha pedig ennek 90 napon belül nem tesznek eleget, az vonja maga után a működési engedély felfüggesztését.
Kijelentette: számos feladat lenne a már működő gyárak biztonságával kapcsolatban is. Emlékeztetett: Gödön vettek már olyan vízmintákat, amelyben káros anyagokat találtak. Hangsúlyozta: mind az akkumulátorgyártás, mind az akkumulátorok bontása és újrahasznosítása kockázatokkal jár.
Jelenleg azonban egyetlen akkumulátorgyár veszélyes anyagokról szóló adataihoz nem lehet hozzáférni – ismertette.
MTI / LMP sajtó