Még mindig nagyon gyakori a kapcsolaton belüli erőszak, ami ellen fel kell lépni – mondta Hohn Krisztina, az LMP országgyűlési képviselője hétfői, a nőnap alkalmából tartott online sajtótájékoztatóján.
A politikus rámutatott, a kapcsolaton belüli bántalmazás általában ismétlődik, hiába büntetik kellő szigorral. Ezért nyújtotta be az LMP korábban azt a törvényjavaslatát, amely kötelező erőszakkezelést írt volna elő az elkövetők számára. Ez pszichoterápiát vagy indulatkezelési tréninget is jelenthet – ismertette az ellenzéki politikus, sérelmezve, hogy a kormányoldal nem támogatta a kezdeményezést.
Hozzátette: javaslatukat újra és újra a törvényhozás elé terjesztik, amíg el nem fogadja azt az Országgyűlés.
Az is segítené a bántalmazottakat, ha az intézményrendszer összehangoltabban működne, ha több szakembert képeznének a támogatásukra – jegyezte meg Hohn Krisztina, aki szerint a szociális szakmát azonban csak béremeléssel lehet vonzóbbá tenni, valamint azzal, hogy kedvezőbb jelentkezési feltételekkel, ösztöndíjprogrammal ösztönzik az ide jelentkezőket.
MTI / LMP sajtó