Az LMP azt várja a kormánytól, hogy „zöldre festés” helyett védje meg az ország természeti értékeit, és ne csináljon akkumulátorgyarmatot Magyarországból – mondta Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke szerdai, online sajtótájékoztatóján.
Az ellenzéki politikus emlékeztetett: az ENSZ 52 évvel ezelőtt nyilvánította június 5-ét környezetvédelmi világnappá, azonban azóta a környezet állapota világszerte drasztikusan romlott, a klímaválság egyre erőteljesebben mutatja romboló erejét.
Kiemelte: a válságtünetek Magyarországon is jelentkeznek, naponta szembesülhetünk azzal, hogy Kárpát-medence egyedülálló ökológiai rendszere már nem tud védekezni, növekszik az átlaghőmérséklet, csökken az éves csapadékmennyiség, egyre több az aszályos időszak és a villámárvíz.
Ez veszélyezteti Magyaraország élelmiszerbiztonságát, a súlyos nyári hőhullámok pedig egyre több emberéletet követelnek – tette hozzá Schmuck Erzsébet, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy 2050-re Magyarország kétharmada „élettelen sztyeppévé” válhat.
A képviselő hozzátette, az LMP évek óta követeli a kormánytól a zöld agrárfordulatot, azonban a kabinet továbbra is a nagyüzemi, vegyszeres technológiára épülő mezőgazdaságot és a „fideszes oligarchák nagybirtokait” támogatja.
Kijelentette: az LMP azt várja a kormánytól, hogy a „zöldre festés” helyett cselekedjen, védje a természetei értékeket, erőforrásokat, ne csináljon akkumulátorgyarmatot Magyarországból, és a következő generációk számára is biztosítsa az egészséges, élhető környezetet.
Schmuck Erzsébet pártja támogatására buzdította a szavazókat a vasárnapi európai parlamenti és önkormányzati választáson, hangsúlyozva, hogy az LMP – Magyarország Zöld Pártja a garancia arra, hogy a döntéshozatal minden szintjén megjelenjen a környezetvédelem.
MTI/LMP Sajtó