A központi költségvetés feladata lenne finanszírozni a közösségi közlekedést, a kormány azonban évi 150 milliárd forintot vesz el a budapestiektől – mondta hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Csárdi Antal, az LMP frakcióvezető-helyettese.
Emlékeztetett: az önkormányzati törvény szerint a magyar állam a központi költségvetésen keresztül finanszírozza az önkormányzatok kötelező feladatait, ezek közé tartozik a helyi közlekedés szervezése is.
A törvény tehát feladatot keletkeztet, de nemcsak a fővárosnál, hanem finanszírozási szempontból a magyar államnál is, a kormány mégsem akar forrást biztosítani erre a feladatra – mondta Csárdi Antal.
Közlése szerint néhány éve történt egy módosítás az önkormányzati törvényben, miszerint az iparűzésiadó-bevételt kell elsősorban a közlekedésre fordítani. Ez azonban azt eredményezi, hogy ezt a pénzt az önkormányzatok elveszítik a városfejlesztési sorban – mutatott rá az ellenzéki képviselő.
Kiemelte: a kormány megpróbálja „minél szűkebb pórázon tartani” az önkormányzatokat, kiemelten a Fővárosi Önkormányzatot, és évente mintegy 140-150 milliárd forinttal károsítja meg a budapestieket.
A valódi problémát a forráshiány okozza, egyik nagy önkormányzat sincs ugyanis jobb helyzetben – hangsúlyozta Csárdi Antal, azt követelve, hogy a kormány ezt a kötelező feladatot is finanszírozza az önkormányzatok számára.
MTI/LMP Sajtó