Sajtóhírek szerint 2024. elejétől a MÁV, MÁV-HÉV és a Volánbusz járatain nem lesznek érvényesek a BKK jegy- és bérlettípusai a budapesti városhatáron belül.
Az LMP – Magyarország Zöld Pártja szerint a zöld és jó közösségi közlekedésszervezés az ellentétes irányban van: az ország- és vármegyebérlet érvényességét ki kell terjeszteni a városi tömegközlekedésre, a minél szélesebb körű tarifaközösség irányába kellene haladni, az autópályákra szánt pénzt teljes egészében a közösségi közlekedés fejlesztésére kell fordítani, a közösségi közlekedés finanszírozását pedig három egyenlő forrásból kell megoldani minden városban: központi költségvetésből, önkormányzati forrásból és a jegyértékesítésből.
A 2010-es években még az akkori BKK vezetés által kidolgozott rendszer évről-évre egyszerűsítette a már egyébként is egyként funkcionáló budapesti és agglomerációs tömegközlekedés használatát, sokan a vonatot vagy távolsági buszt használták városon belüli utazásra is. A minisztérium ötlete tréfának nem elegáns, komoly javaslatnak pedig felháborító, visszalépés egy jó irányból. Ez az intézkedés drágább utazást és több adminisztrációt jelent majd a megmaradt utazóknak, még több autós közlekedőt, még több dugót és még nagyobb levegőszennyezettséget fog eredményezni a fővárosban és az agglomerációban egyaránt.
Különösen felháborító, hogy ez a hír abban az időszakban jelenik meg, amikor a budapesti utazók zöme a jövő évi éves bérleteiket vásárolja meg, és most bizonytalanul áll azelőtt, hogy vajon ezek érvényesek lesznek-e az általuk eddig is használt járműveken. Az LMP – Magyarország Zöld Pártja felszólítja a kormányt és a főváros vezetését, hogy minél előbb tisztázzák a vitás kérdéseket és negyed kilométernyi autópálya árába kerülő vita miatt ne nehezítse meg millió utazó életét.
LMP Sajtó