Lázár János kedden feltöltött egy videót a közösségi média oldalára, ahol tájékoztatást adott, hogy a MÁV és a HÉV dolgozókat képviselő szakszervezetekkel sikerült megállapodniuk a régóta esedékes 28,4 %-os béremelésről, mely megállapodásokat az LMP üdvözöl.
Azonban a miniszter elmondta azt is, hogy a Volán szakszervezetek az általa tett ajánlatra azt válaszolták, hogy időt kérnek, ugyanis meg kell tárgyalják azokkal, akiket a szakszervezetek képviselnek, tehát a munkavállalókkal.
Lázár János eddigi politikai karrierje során minden bizonnyal nem találkozott olyan rendszerrel, amely nem az ő érdekeit képviseli, hanem a rendeltetésének megfelelően, nagyon helyesen megtárgyalja a miniszter ajánlatát azokkal, akik ebből az ajánlott bérből élnek, tartják fenn családjaikat, járatják iskolába gyermekeiket.
Lázár János felháborodott, megdöbbent, majd egy erőset zsarolt is: 1 napos határidőt adott a Volánosoknak a válaszra, máskülönben nem lesz érvényes a megállapodás január elsejétől.Megzsarolta és nyomás alá helyezte a buszvezetőket úgy, hogy mindeddig ő kommunikálta, hogy sztrájkkal, munkabeszüntetéssel nem fognak eredményt elérni, miközben a sztrájk a szakszervezetek egyik törvényes érdekérvényesítő eszköze. Úgy tűnik, Lázár János miniszterként a szakszervezeti jogokat nem ismeri, a törvényes eszközökben nem hisz, vagy egyszerűen nem érdekli.
Az LMP zsarolás és megfélemlítés helyett normális eljárást és normális tárgyalást követel a Volán dolgozóinak is.
Bakos Bernadett,
az LMP országgyűlési képviselője