Az atomenergia alkalmazásának, létesítésének teljes átláthatóságot kell élveznie, a lakosságnak és az érintett önkormányzatoknak pedig beleszólást kell adni a döntéshozatalba – jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján az LMP frakcióvezetője.
Keresztes László Lóránt kifogásolta azt az elfogadás előtt álló jogszabály-változtatást, amely szerinte „kiszervezné” az Országos Atomenergia Hivatalt, annak „politikai kinevezett” elnökét pedig kilenc évre bebetonozná, és rendeletalkotási jogot adna számára.
Elmondta: a változtatás értelmében a hivatal elnökét csak kétharmados parlamenti többséggel lehetne visszahívni. Rendeletei pedig olyan fontos kérdéseket is érintenek, mint az atomtemető létesítése vagy az uránbányászat. Megjegyezte: vannak olyan gazdasági szereplők az országban, akik utóbbit ismét elindítanák Magyarországon.
Keresztes László Lóránt szerint ez is azt mutatja, hogy a nemzetközi gyakorlattal ellentétben nemhogy növelnék a lakosság beleszólását a döntésekbe, hanem csökkentik azt.
Kijelentette azt is: a paksi beruházással kapcsolatos döntéseket nem Moszkvában, hanem Budapesten kell meghozni. Úgy értékelt: az engedélykiadás elutasítása után a külgazdasági és külügyminisztert azonnal „Moszkvába rendelték”, ott folytak a tárgyalások a közvélemény kizárásával.
A politikus kifogásolta, hogy nem sikerült időre megszerezni az engedélyt a beruházáshoz, ráadásul az sem tudható, mi akadályozta az engedély kiadását.
Az LMP politikusa fontosnak ítéli, hogy a kivitelező Roszatom vezérigazgatója még idén tájékoztassa az illetékes parlamenti bizottságot.
MTI/LMP sajtó