Hazánkban több mint 500 ezer fogyatékkal élő ember él úgy, hogy képtelen az önellátásra, segítséget pedig csak napi néhány órában nyújt nekik az állam – mondta mai sajtótájékoztatójában Ungár Péter.
A körülbelül félmillió gondozásra szoruló ember, és az őket ellátó családtagok folyamatosan együtt kell, hogy működjenek különféle ellátó szervezetekkel, de a ma elérhető ellátó rendszer nem tudja megfelelően ellátni a feladatát. Hiszen az ilyen-olyan forrásból fenntartott szolgálatok általában csak a nap bizonyos óráiban érhetőek el. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy valamelyik családtag végzi a gondozást. Saját forrásokra támaszkodva, saját otthonában, a környező EU országok bevált gyakorlatával ellentétben, mindössze napi néhány órás állami támogatói háttérrel.
A Lépjünk, hogy Léphessünk Közhasznú Egyesület már 2019-ben kampányt indított, hogy a költségvetésből a támogató szolgálatok több pénzt, és így több lehetőséget kapjanak, ezzel is segítve a fogyatékkal élők és az őket gondozók életét. Az egyesület előre vetítette egy országos, valóban működőképes rendszer kialakításának szükségességét – melynek díjai kigazdálkodhatók a rászorulóknak is. A már meglévő szolgáltatások kibővítése 24 órás lefedettségűre, csupán 43 milliárd forintot igényelne a költségvetésből – lehetővé téve ezzel, hogy sok keresőképes ember, akit jelenleg az otthoni gondozás köt le, visszatérjen a munkaerő piacra. Az államnak tehát mindez megérné.
Az LMP és Ungár Péter arra szólítja fel a kormányt, hogy biztosítsa ezt a 43 milliárd forintnyi többlet kiadást a költségvetésből.
Nem gondoljuk természetesen, hogy ettől önmagában megoldódik a fogyatékkal élők gondozásának minden nyitott kérdése Magyarországon, de megkönnyítené a rászorulók életét – hiszen a gondozási feladatok ellátására most is a nap huszonnégy órájába van szüksége félmillió honfitársunknak.