Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke közérdekű adatigényléssel fordult a KSH-hoz, hogy kiderüljön mennyi a különbség a kormány által hangoztatott bruttó átlagbér és az emberek jövedelmi helyzetét sokkal jobban tükröző mediánbér között. A KSH válaszából kiderül, hogy 2019-ben a mediánbér bruttó 75 480 forinttal volt kevesebb, mint az átlagbér.
A kormány szerint egyre jobban élünk, egyre többet keres mindenki. Leszámítva azokat, akik nem.
A KSH adatai szerint 2019-ben a bruttó átlagkereset 367 800 forint volt. Nem véletlen, hogy a dolgozók fele úgy érzi, hogy ő még a felét sem keresi meg ennek. Az átlagkereset ugyanis jelentősen torzíthatja a valóságot, főleg egy olyan országban, ahol egy kis réteg keres nagyon sokat, míg sokan szegénységben élnek. Ha Béla egy vasat sem keres, míg Laci 100 Ft-ot, akkor kettejük átlagbére 50 Ft. Ami szép, csak ettől még Bélának nem lesz egy forintja sem.
2016 óta politikusok, újságírók és elemzők próbáltak adatokat szerezni mind a KSH-tól, mind a kormánytól a mediánbérekre vonatkozóan, hiába. Nem véletlenül. Az eddig titkolt mediánbér sokkal inkább mutatja a lakosság valódi jövedelmi helyzetét, azt a bért, ami a többségre jellemző. Ennél az összegnél a dolgozók fele kevesebbet, a másik fele pedig többet keres.
Az LMP-nek végre sikerült megszereznie az adatokat: 2019-ben a mediánbér 75 480 forinttal volt kevesebb, mint a bruttó átlagbér. Ez pedig fekete-fehéren azt jelenti, hogy a vizsgált munkavállalók fele kevesebb, mint bruttó 292 320 Ft-ot keresett, vagyis jóval az átlagosnak mondott összeg alatti jövedelemből kényszerült megélni.
Orbán Viktor hagyja végre abba a statisztikai trükközést és az emberek megtévesztését, koncentráljon inkább az igazságtalan jövedelmi különbségek megszüntetésére!
Schmuck Erzsébet,
az LMP társelnöke