Az LMP elvárja a kormánytól, hogy tartsa tiszteletben a sóskútiak akaratát a tervezett akkumulátorbontó ügyében és vonja vissza a kiemelt beruházássá minősítésről szóló tervezetet.
Tetlák Örs, Érd LMP-s alpolgármestere, a párt országos elnökségének tagja szerdai, online is követhető sajtótájékoztatóján azt mondta, a sóskúti civilek és a környező települések lakói „mintaszerűen” megszervezték magukat, folyamatosak a tiltakozó akciók azóta, hogy januárban megjelentek a gyárról szóló hírek. Sóskúton eddig 1300, Tárnokon 1700 tiltakozó aláírás gyűlt össze, és Sóskúton sikerült a képviselő-testületet is maguk mellé állítaniuk.
Kitért a témában elfogadott helyi népszavazási kérdésre is, jelezve: a népszavazás bármikor kiírható.
Hozzátette, február 20-án azonban megjelent a kormányrendelet módosításának terve, amely egy – szerintük egyébként teljesen alkalmatlan – raktárépületet és több mint 30 hektárnyi területet kiemelt beruházássá minősítene.
A politikus értékelése szerint a hatásvizsgálati lap nevetséges megállapításokat tartalmaz a várható egészségi és környezeti kockázatokról.
Tetlák Örs idézte a miniszterelnöknek a témában, Keresztes László Lóránt LMP-s képviselő kérdésére adott válaszát is, miszerint a kormánynak nem áll szándékában megakadályozni bármilyen közösségnek a saját életéről szóló döntését.
Az LMP-s politikus azt mondta, ha hinni lehet a kormányfőnek, akkor egyetlen elfogadható döntés lenne: a külgazdasági tárca visszavonja a módosítástervezetet.
„Sóskúton vagy egy ügydöntő helyi népszavazás lesz, vagy Orbán Viktor hazudott” – fogalmazott, és jelezte: Érden szerda délután lakossági fórumot tartanak az érdi és tárnoki városvezetés részvételével.
MTI/LMP Sajtó