Az LMP követeli, hogy a kabinet vonja vissza a döntését, miszerint a jövőben telepítendő, nem erőművi napelemek által termelt villamosenergia nem táplálható be a hálózatba – mondta Kanász-Nagy Máté frakcióvezető-helyettes pénteken sajtótájékoztatón, úgy értékelve: a kormány üldözi a megújuló energiát.
Az ellenzéki politikus kijelentette: a változtatás csapás a magyar megújuló energiatermelés elterjedésére, és még inkább kiszolgáltatja az országot az orosz fosszilis energiának.
Bár a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki tájékoztatóján a döntést azzal indokolta, hogy a magyar villamosenergia-hálózat nem tudja befogadni a háztartásokban vagy a vállalkozásokban saját részre megtermelt energiát, ez hálózatfejlesztéssel megoldható lenne, és meglenne rá a költségvetési forrás is – mondta Kanász-Nagy Máté.
Sérelmezte, hogy a rendelkezés miatt nő a napelemtelepítés megtérülési ideje, ami visszaveti majd a használatát, holott a háztartási napelemek bár csekély, de dinamikusan bővülő részei a hazai energiatermelésnek.
Mindez már a második „pofon” a megújulóenergia-termelésnek, az első az volt, amikor a kabinet lényegében betiltotta a szélerőművek telepítését – jegyezte meg.
MTI / LMP sajtó