A szélerőművek engedélyezésére szólít fel az LMP

Az LMP szerint nincsen érv, ami indokolná a szélerőművek betiltását, ezért az ellenzéki párt azok mielőbbi engedélyezésére szólítja fel a kormányt.

Ungár Péter, az LMP társelnöke a Technológiai és Ipari Minisztérium épülete előtt tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta: a szakmai álláspont szerint az energiaszükséglet mintegy 10-20 százalékát termelhetné szélenergia Magyarországon. Ez jelentős megtakarítást jelentene a fosszilis energiákból, tehát mind a klímavészhelyzet, mind az ország energiafüggetlensége szempontjából fontos lenne – hangsúlyozta.
A szélenergiára vonatkozó ellenérvekre – mint hogy nem környezetbarát, illetve veszélyezteti az élővilágot – a képviselő azt mondta, hogy azok jelentős részét a technológia mára ki tudja védeni. Emellett, „bár igaz, hogy minden energia, amit megtermelünk, valamilyen módon terheli a környezetet, de összehasonlíthatatlanul jobb a szélenergia”, mint bármely nem megújuló energia – fogalmazott.
Ungár Péter kijelentette: az emberi civilizáció abba az irányba halad, hogy a megújuló energiák fogják adni a gazdaság alapját. Azok, akik ezzel szembemennek, a technológiai fejlődés irányával mennek szembe, és az Orbán-kormány ebben ilyen – értékelt.
„Nincsen érv, nincsen semmilyen olyan megfontolás”, ami indokolná a szélerőművek betiltását, ugyanakkor az energiavészhelyzet időszakában mindent meg kell tennünk azért, hogy átálljunk az alternatív energiára – hangoztatta a politikus.
Az LMP petíciót is indított azért, hogy a szélerőművek tiltását mielőbb feloldják – tette hozzá.

 

Kapcsolódó hírek

Most Te jössz!