Az akkugyarmatosítás zsákutca

Az LMP szerint az akkugyarmatosítás környezetvédelmi, társadalmi és gazdasági szempontból is zsákutca.

Tetlák Örs, az LMP országos elnökségi tagja, Érd alpolgármestere csütörtöki, online is követhető sajtótájékoztatóján azt mondta: az LMP az, amelyik az Európai Parlamentben is azért fog küzdeni, hogy ne Magyarországot terhelje az elektromobilitás összes szennyezése és hulladéka.

Rámutatott: az LMP az egyetlen, amely vállalja a konfliktust – akár a nyugat-európai zöldpártokkal is -, miszerint elfogadhatatlan, hogy az elektromobilitás összes előnyét Nyugat-Európa élvezze, míg a félperiférián ragadt országok, köztük Magyarország viselje minden kockázatát, szennyezését.

Tetlák Örs összegzése szerint ezek a gyárak az alapvető környezetvédelmi és zajvédelmi előírásokat sem tartják be, és nincs olyan hivatal, hatóság, amely rákényszerítené őket.

Kitért arra, hogy egy akkumulátorgyár működéséhez egy nagyobb város komplett vízfogyasztásának megfelelő vízmennyiségre van szükség. Energiafelhasználásuk súlyosan kitetté teszi az országot, hiszen jelentős energiaimportra szorulunk. Megjegyezte: ezek a gyárak alig adóznak és egy esetleges bírság esetén „a röhejesen alacsony összegeket” lényegében a napi ügymenetük részévé teszik. Alacsony hozzáadott értékű munkakörökben foglalkoztatott, cserélhető bérrabszolgaként tekintenek a munkavállalókra, az akkumulátorok iránti kereslet legkisebb csökkenése esetén százával teszik utcára az embereket – sorolta.

A politikus azt kérte, június 9-én támogassák a választók az egyetlen zöld listát, az LMP-Magyarország Zöld Pártja jelöltjeit. Sok LMP-s szavazat, kevés akkumulátorgyár – összegzett Tetlák Örs.

MTI/LMP Sajtó

Kapcsolódó hírek

Most Te jössz!