Az LMP a köztársasági elnökhöz és az Alkotmánybírósághoz fordul az építészeti törvény miatt

Az LMP felszólítja a köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a kormánypártok által kedden elfogadott, a magyar építészetről szóló törvényt – jelentette ki az ellenzéki párt országos elnökségének tagja szerdai, online is közvetített budapesti sajtótájékoztatóján. Tetlák Örs hozzátette, hogy kezdeményezik a jogszabály alkotmánybírósági normakontrollját is.

A politikus emlékeztetett rá, hogy pártja a kiemelt beruházási törvény ellen korábban népszavazást kezdeményezett, amelyet a Nemzeti Választási Bizottság ugyan elutasított, de a Kúria napokban meghozott döntése engedélyezte.

A népszavazási kezdeményezést azonban a kormánypártok „technikailag kiüresítették”, mert a népszavazásra vonatkozó törvényi passzusokat egy módosítással átemelték az építészeti törvénybe – hangsúlyozta. A politikus szerint ez „kínos és átlátszó trükközés”.

Az LMP még határozottabban folytatja a küzdelmet, hogy véget vessen a titkosított szerződések és meggyorsított eljárások gyakorlatának – jelentette ki.

MTI/LMP Sajtó

Kapcsolódó hírek

Most Te jössz!