Az LMP az Alkotmánybírósághoz (AB) fordul a környezeti hatósági szerződésről szóló rendelet megsemmisítését kérve, mert szerintük a kormányzat azzal „megsemmisítő csapást mért a magyar környezetvédelemre”.
Gál József, az ellenzéki párt szóvivője pénteki, online is követhető sajtótájékoztatóján kijelentette: egyben lemondásra szólítják fel Lantos Csaba energiaügyi minisztert, aki szerintük az alkalmatlanságát bizonyítja azzal, hogy asszisztál a környezetvédelem felszámolásához.
Az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s elnöke pedig jövő héten bizottsági ülést kezdeményez az ügyben Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Lantos Csaba meghallgatása érdekében – ismertette Gál József.
Közölte még: az LMP a jövő héten gyertyagyújtást is szervez az Energiaügyi Minisztérium elé.
Felidézte a kormányzati nyilatkozatokat, amelyek szerint a rendelet csupán a Dunaferre vonatkozna. Arra is emlékeztetett, hogy a kormány pontosítást is ígért, az azonban az LMP szerint semmit nem változtat a rendelet eredeti mozgásterén, továbbra is a környezetvédelmi intézményrendszer végső felszámolását jelenti – mondta Gál József.
A politikus utalt rá: a jogszabály értelmében, ha egy cég környezetvédelmi jogsértést követ el, de szerződében vállalja annak helyrehozását, akkor a hatóságoknak tilos lesz korlátozni az adott céget. Ez szerinte a legszennyezőbbeknek is felmentést ad a szankciók alól.
Gál József az akkumulátoripari létesítmények engedélyezési eljárásának szigorítását is szorgalmazta.
MTI / LMP sajtó